A munkaerőpiac elvárásai: a konvertálható tudás és a 21. századi készségek

Mik azok a készségek és képességek, amelyek nélkülözhetetlenné váltak mára?

Míg korábban a jövő kiszámítható volt, és legtöbben egy állással, nagyon gyakran egyetlen munkahellyel mentek nyugdíjba, addig ma egy átlagos munkavállaló kétszer-háromszor is munkahelyet, sőt munkakört válthat.

A 21. századi iskolának olyan tudással kell felvértezni tanulóit, amelyet majd azokban a szakmákban is tudnak használni, amelyek még nem is léteznek. Másképpen fogalmazva, olyan problémák megoldására kell megtanítani diákjainkat,  amelyekről most még nem is tudjuk, hogy problémák. Ez a tudás a konvertálható tudás, vagyis az élet különböző területein használható modellek, problémamegoldó stratégiák megléte és a kritikai gondolkodás képessége (Mérő 2016).

Az élethosszig tartó tanulás képességét joggal nevezhetjük a kétezres évek túlélési eszközének. Jó úton haladunk pedagógusként, ha a ránk bízott gyerekekben kialakítjuk ennek igényét és képességét, hiszen ez döntő fontosságú a pályaorientációban és a pályaszocializációban is.

A közelmúltban jó néhány kutatás foglalkozott a tudásalapú társadalomban nélkülözhetetlen kompetenciák feltárásával. Többnyire munkaadókat kérdeztek meg arról, milyen készségekkel és képességekkel kell rendelkeznie a mai munkavállalónak. Ezeket a kompetenciákat összefoglaló néven 21. századi kompetenciáknak vagy 21. századi készségeknek nevezzük:

• kreativitás
• innováció
• kommunikáció
• együttműködés
• IKT-használat
• algoritmikus gondolkodás
• problémamegoldás
• tudásépítés
• igény az élethosszig tartó tanulásra
• tanulástechnika
• önszabályozás
• kritikus gondolkodás
• felelősségvállalás
• produktivitás
• vállalkozói hajlam

Ezek olyan transzferábilis és többfunkciós kompetenciák, amelyek egyik tantárgyról a másikra vagy egyik helyzetről a másikra könnyen átvihetőek (transzferábilisak), valamint számos helyzetben (többfunkciós)  hatékonyan alkalmazhatóak a különféle problémák megoldásához (Dombiné 2011). 

A digitális generáció

 Azokat a gyerekeket – a Z és az alfa generáció tagjait -, akiket ma tanítunk, digitális generációnak szokás nevezni. Miben annyira mások, mint szüleik és dédszüleik voltak?

Érdemes tisztázni, hogy a digitális generáció körül kering néhány mítosz. Ezért különbséget kell tennünk a tények és a tévhitek között.

Tény

A mai tanulók szívesen használják a digitális eszközöket szabadidejükben, sőt kutatások szerint ezeknek a tanórai használata fokozza a diákok motivációját, hiszen ezek az eszközök lehetőséget adnak a tanítási-tanulási helyzetekben az interaktivitásra és a játékos tanulásra.

Tévhit

A korábbi digitális nemzedékelméletek szerint a mai tanulók minden eddiginél jobban értenek a technikához, és tanuláskor is tudatosan, kreatívan alkalmazzák a digitális eszközöket (Prensky 2001, Tapscott 2001).

Tény

Agykutatások valóban azt igazolják, hogy megemelkedett a serdülők ingerküszöbe, nehezen tűrik a frontális munkát, a szövegek dominanciája helyett pedig előnyben részesítik a multimédiát (Tóth-Mózer 2013). Mind emellett a tapasztalatok és a legújabb kutatások azonban megcáfolják, hogy ez a korosztály hatékonyan és produktívan használná a digitális eszközöket  (Buda 2013).

A tanulók jelentős időt töltenek valamilyen képernyő előtt, de leginkább a szórakoztató és közösségi oldalakon szörfölnek. Csak kevés tanuló tudja az új médiumokat megfelelő módon alkalmazni a tanulási folyamatban annak ellenére, hogy az iskola és a pedagógus helyett a médiát tartják fő információforrásnak.

Tévhit

A technikai tudás életkor függvénye, ebből adódóan az idősebb korosztály tagjai soha nem tanulhatják meg a digitális eszközök magabiztos használatát.

Tény

Kellő kitartással bárki fejlesztheti a digitális kompetenciáját függetlenül attól, hogy hány éves. Egy pedagógusnál ez ma már nemcsak lehetőség, hanem kötelesség is, hiszen csak így tud lépést tartani a világgal. Ha megfelelő a a tanárok digitális kompetenciája, nemcsak könnyebben tudja motiválni tanulóit, hanem nagyobb eséllyel fejleszti ezen a területen tanítványait is, amely meghatározó munkaerőpiaci foglalkoztathatóságuk szempontjából.